Vidékfejlesztés: az élet ünnepe

Az új kenyér ünnepét ülték a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztésénél. Azokat ünnepelték, akiknek neve nem szokott plakátra kerülni, azt a munkát, mely sok izzadsággal jár, de jó munkatársakkal végezhető, mert benne van a család és ott van Isten is, így lesz tökéletes a csapatépítés. Megsült az új kenyér, és hogy a mindennapi minden asztalon ott lehessen, a gazdák juttattak a termésből a Szent Anna Otthon lakóinak, Böjte Csaba gyermekeinek is. A legkisebbek közül egy sem távozott üres kézzel, az egyhónapos Portik-Lukács Tamást augusztus 25-től az agrárminisztérium által felajánlott Vándorbölcsőben ringatják szülei. Új élet született az új kenyér ünnepén. Olyan, melyben a háromkúti családokról sem feledkeztek meg, és a csángó népviseletben érkezők együtt énekelhették a Munkás Szent József egyházközség kórusával, hogy „Csángó magyar, csángó magyar, mivé lettél csángó magyar? Ágról szakadt madár vagy te elvettetve, elfeledve. Egy pusztába telepedtél, melyet országnak neveztél, de se országod, se hazád, csak az Úristen gondol rád…”

Fotók: Molnár József

Jólesett hallani, amint a praktikánstalálkozóra összegyűltek beszámoltak életük változásairól. A vidékfejlesztés által huszonhét év alatt több mint négyezren voltak szakmai gyakorlaton Németországban és Svájcban, közülük jöttek el félszázan családjukkal a találkozóra, és sorolták, hogy hol, mennyit dolgoztak, és a külföldi jövedelemből itthon mit tudtak megállítani. Lett köztük idehaza állattartó, növénytermesztő, mezőgazdasági gépforgalmazó, termelő, feldolgozó és kereskedő, akik között a találkozó hálót képezhet, mert itthon vannak, megszólíthatóak, hozzáértők és segítőkészek.

A praktikánstalálkozón beszéltek a kinti létről, a fejlett technikáról, a precíz munkáról, az emberséges munkaadóról, a vonzerőről, mely sok évig visszavitte a kinti szolgálatba, de legnagyobb örömmel az itthonról beszéltek, amit ide megteremtettek. És a legboldogabbak azok voltak, akik ott kint idegenben vagy itthon rátaláltak párjukra, ahol szerelmet szült a szakmai gyakorlat, és abból család lett mostanra.

Szeressenek szeretni!

Szinte népmeseként hangzik Portik-Lukácsék története. Tizennégyen voltak testvérek, és a legnagyobbik, amikor tudomást szerzett a Vidékfejlesztés praktikánsprogramjáról, beiratkozott, felkészült és nyugatra ment gyakorlatra. Az ott szerzett pénzből arra áldott, hogy testvérei is megismerhessék a nyugati gazdálkodást, így sorban lettek praktikánsok a Portik-Lukács ifjak. Antal azt mondja, a nagyobb testvérek kiverték az utat nekik, kisebbeknek, de nem csak el, hanem vissza is vezetett ösvény.

„Nagyon sokat köszönhetünk a Vidékfejlesztésnek, mert ebből tudtunk építkezni, tudtunk családot alapítani. Svájcban dolgoztam, mezőgazdaságban, két éve annyiba hagytam, vízgázszereléssel dolgozom, mellékállásom pedig a mezőgazdaság. Feketeribiszke van, hála Istennek, jó terméssel, s van piaca is. Az emberek kedvet kaptak, s remélem, lesz értelme továbbra is ezzel dolgozni, mert azért nagyon munkás. Tudom, mert rengeteget dolgozunk vele, de szeretjük csinálni. Húsz éven keresztül mezőgazdaságban, gyümölcsösben dolgoztam, nagyon szeretem. Azt is mondtam a főnökömnek, csak úgy állok be hozzá dolgozni, ha ezt mellékállásban tudom csinálni.”

Antal már csak az itthonban gondolkodik, és testvéreit is várja haza: „Még nem jött teljesen haza mindegyik testvérem, de itthon le vannak telepedve, csak vissza-visszamenegetnek. Nekem is közel tíz év kellett ahhoz, hogy eldöntsem: vége, hazajövök. Az ösvény ki van verve, haza kell jönni, mert az élet nagyon rövid. Eddig azért éltem, hogy legyen tető a családom feje fölött, ettől arrafelé éldegélni akarok, s élvezni a gyermekek növekedését.”

Három gyermeke van a remetei gazdának, felesége, Zita csíki leány, gazdálkodó szülőktől való. Három gyermeke, Cecília, Csongor és Tamás mellett tanul: Magyarországon vidékfejlesztés-agrármérnökit, itthon a Babes-Bolyain turizmus mesteri képzést végzi, és férjével vezeti a „kis” gazdaságot, ötven tyúkkal, bárányokkal, és a ribiszkéssel együtt. „Vannak nagy tervek. Az ember kell tervezzen minden nap, én azt mondom, hogy legyen értelme este lefeküdni, reggel felkelni. Én a turizmust és vidékfejlesztést szeretném hasznosítani, akár agrárpanzióként, akár gyerekeknek állatsimogatóként, mert igen, már itt is igény van erre, mert már itt is lilára festik a tehenet” – mondja Zita, és a tervei között ott vannak további gyerekek is – ha Isten is úgy akarja: „Hogy mekkora családot terveznek? Ezt a Jóistenre bízzuk. Mi úgy tartjuk, hogy az ő kegyelme a gyermek. Azt szoktuk mondani, ha kiválasztva vagyunk, és jön a következő kicsi, a kórházban nem fogjuk hagyni, ő is a családunk tagja lesz.”

Örömmel fogadta az agrárminisztérium vándorbölcsőjét, és az átadásnál bár dr. Torda Márta főosztályvezető volt a küldött, mégis titulusok nélkül két édesanya találkozott, együtt élve meg az új élet ünnepét. A Portik-Lukács házaspár egy a névtelenek közül, akiknek céljai mégis plakátra valók: „Mindent megteszünk, hogy a gyermekeink is szeressenek dolgozni, szeressenek tanulni és szeressenek szeretni. És akkor jó élet lesz.”

Jó emberek jó helyen

A plakáton nincs felsorolva a caritasosok névsora sem, akik az évek során hozzájárultak, hogy ez az ünnep létrejöhessen. A római katolikus egyház szeretetszolgálataként harmincegy éve működő Gyulafehérvári Caritas tevékenységét dr. Kovács Gergely érsek jelenlétével méltatta.
„Nincs nehézségem azzal, hogy megszeressem, ami a miénk. Már korábban, amíg Rómában éltem, megvolt a kapcsolatom, ha nem is a teljes Caritasszal, de még korábban, marosvásárhelyi káplán koromban ismertem Márton András mostani igazgatót, és utána volt alkalmam megismerkedni az egyes területek vezetőivel. Már akkor az volt az érzésem, hogy jó emberek vannak jó helyen. És azt hiszem, ha megnézzük a Caritasnak a működését, az eredményeit, igazolják, hogy a Caritas gyümölcsözően dolgozik. Van benne egy rugalmasság, igyekszik odafigyelni, hogy mire van szükség, és próbálja mindig megújulva azt nyújtani, ami szükséges, ami fontos, de ugyanakkor nem adja fel az értékeit. A katolikus szellemet megőrizni, ez a fontos, erről beszéltem a gazdáknak is. Eszembe jut nagyszüleim generációja, hogy amikor a mezőn dolgoztak, amikor a harang megkondult, az ember megállt. Lehet, nem imádkozta el az Úr angyalát, de a kalapját levette, megállott. Fontos, hogy a munkámat kísérje el az ima, és akkor bármit teszek, az imádság. Ezért nem nehézség számomra a Caritas értékelése, és hála Istennek, hogy elmondhatom, én örülök ennek a szervezetnek, igyekszem minél jobban megismerni, és keresni a választ arra, hogy a különböző területeken mit tudunk együtt tenni. A Caritas az, amelyik jön, és megkeres, az igazgatók hozzák az éves statisztikákat, adatokat, éves beszámoló mellett elém teszik a terveket is. Vannak elképzelések, hogy mit szeretnének jövőre, akár öt évre előre, ennek én kifejezetten örülök. A Caritas jön, nekem csak nyitott szívvel kell fogadnom, és találtatjuk az elképzeléseinket.”

Balázs Katalin

Fényképalbum itt >>>

Az ünnepségről a médiában:
A gazdák munkáját méltatták a gyergyószentmiklósi hálaadási ünnepségen (Székelyhon) >>>
Hálaadást és gazdatalálkozót tartottak Gyergyószentmiklóson (Hargita Népe) >>>
Az új kenyérért és búzáért adtak hálát (Gyergyó Tv) youtub>>>
Hálaadási ünnepség a Caritasnál (Fény Tv) >>>