Vidéki települések hozzáférhetősége a szociális és egészségügyi szolgáltatásokhoz
A Gyulafehérvári Caritas feltérképezte Hargita, Kovászna és Maros megye szociális és egészségügyi szolgáltatásait
A „Vidéki települések hozzáférhetősége a szociális és egészségügyi szolgáltatásokhoz” című projekt keretében a Gyulafehérvári Caritas – partnerségben a Hargita, Maros és Kovászna Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóssággal – feltérképezte a három megye egészségügyi és szociális szolgáltatásait.
A Gallup Románia által a lakosság, az önkormányzatok és a szociális szolgáltatók szintjén végzett felmérés többek között rámutat, hogyan fér hozzá a lakosság a szolgáltatásokhoz, illetve melyek ezen szolgáltatások hiányai. Ugyanakkor fény derül a városon és vidéken elérhető egészségügyi és szociális szolgáltatások közötti diszkrepanciára. Az adatok tükrében pedig konstruktív javaslatokat fogalmaz majd meg egy szakértői csoport az ellátórendszer javítása érdekében.
A felmérés során beazonosított szolgáltatók adatait egy átfogó adatbázisba foglaltuk össze őket. 2010 szeptembere folyamán pedig egy tájékoztató kampány keretében pedig plakátok, szórólapok, valamint tévé- és rádiószpotok segítségével népszerűsítjük azokat a telefonszámokat, ahol tájékoztatást nyerhetnek a szociális/egészségügyi gondokkal küszködő személyek a környezetükben működő szolgáltatásokról.
Továbbá a felmérés eredményeinek a tükrében egy olyan új szolgáltatást kezdeményez a Caritas, amelyre a lakosság véleménye szerint nagy igény lenne, de jelenleg nem elérhető. A szolgáltatás finanszírozására alternatív anyagi forrásokat fog felkutatni a Caritas a projekt keretében szervezett adománygyűjtési kampány keretében.

A projektet Izland, Liechtenstein és Norvégia kormánya támogatja az Európai Gazdasági Közösség pénzügyi alapjából.