„Virágok közt veled lenni…”

Virágültetéssel ünnepelték a Föld napját Máréfalván

Lesz-e bárka, mely megtelik majd minden égi és földi fénnyel? Visszatérnek-e madarak csőrükben oxigénnel? – Mezei András idézetével indította Sándor István, a Caritas Családsegítő Szolgálatának munkatársa a Föld napját április 23-án Máréfalván. A diákok árvácskával a kezükben érkeztek, az önkéntesek deszkát hoztak, míg az idősebb asszonyok a puliszkakeverőt vették pártfogásba.
Kora délután az idősklub szorgos tagjai túróspuliszkát készítettek, a diákok faládákat állítottak össze: a fiúk szegeztek és földet hordtak, míg a lányok festettek és ültettek. Nemsokára össze is állt az öt virágláda árvácskával díszítve, közben előkerültek az ásók, hogy a rózsákat is megfelelő helyre ültessék a helyi Nyírő József iskola kerítéséhez. Büszkén vonultak végig a falun a szép virágládákkal a fiatalok, megmutatva a népnek, hogy nem csak a pénzről szól a világ: egy kis összefogással széppé, élhetőbbé lehet varázsolni a környezetünket.
A 35 résztvevő együtt gyönyörködött a „felvirágoztatott iskolának”, majd hálát adtak Istennek, hogy biztosította a jó időt az ültetéshez. A munka befejeztével a kultúrotthonba érkezve elfogyasztották a közel három méteres túróspuliszka tekercset és megegyeztek, hogy nem elég 365-ből csak egy napot szánni a Földünkre.