Vissza-út egymáshoz

2014. május 9-10-11-én első alkalommal került megszervezésre a Caritas Ki-Út Konzultációs programjának munkatársai által a házaspároknak szóló lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson, a Segítő Nővérek lelkigyakorlatos házában, 12 személy részvételével.

A találkozón olyan házaspárok vettek részt, akik családjában nem ismeretlen a szenvedélybetegség és annak hatásai a családra, és készek voltak kapcsolatuk alapjait újra felfedezni, együtt keresve a változáshoz szükséges lépéseket.

A résztvevőknek, házaspároknak lehetőségük volt egyénileg és közösen feleleveníteni találkozásukat, kapcsolatuk kezdetét, az első pillantást, az első érintést, majd a jelenig elvezető utat, amely küzdelmektől, nehézségektől sem volt mentes.

Egy párkapcsolatban kulcsfogalom az őszinteség és a bizalom. Tudni támaszkodni egymásra, erősíteni a bizalmat magamban és a társam fele, kérni, adni és elfogadni a segítséget. Megtanulni minősítések nélkül az odafigyelést, elengedni egymással szemben az elvárásokat, építően működni a kapcsolatban. Ezekre a gondolatokra épültek a hétvégén a konkrét gyakorlatok, ahol személyesen, és párban reflektálhattak a helyzetükre, és kereshették a továbbvezető utakat.

A vasárnap kora délután véget ért találkozóról mindenki feltöltődve, reményteljesen távozott, amely a résztvevők visszajelzéseiből is kiderül:

“Csodálatos felismerésekkel gazdagodtam, hálás köszönet érte nektek. Elhatározásom, hogy házasságomat a lehető legjobb úton haladva fogom élni.”

“Magammal viszem: Minden nap hagyok időt a kapcsolatunk építésére, használom a dicsérő szavakat.”

“Kíváncsiság és izgatottság volt bennem, amikor érkeztem. Érdekes volt tapasztalni, hogy egyszerű cselekedetek milyen régebbi emlékeket, élményeket hoznak elő bennem. És ráébredek, hogy egy párkapcsolattal állandóan foglalkozni kell, tanulni, fejlődni szükséges.”

„ Most távozáskor úgy érzem, hogy feltöltődve, tele reményekkel és egy jó érzéssel távozom. Úgy érzem, hogy sokat fejlődtünk mindketten. Köszönöm a lehetőséget.”

(György Anna-Mária)