Zakuszkalakoma

Nagyanyáink még nem készítették, de a mi kamránkból már nem hiányozhat, mi az? A találós kérdésnek is beillő feladvány helyes válasza zakuszka, melynek nincs egy konkrét receptje. Erre igazán rámondható, hogy ahány ház, annyi szokás, sőt az is, hogy ugyanaz a gazdaasszony nem tud két ugyanolyan ízű zöldésgkülönlegességet készíteni. Igaz, nem is akar, inkább arra törekszik, hogy mindig meglepje családját. Így lehet a klasszikusnak számító vinetta és gogos, hagyma és paprika mellett fontos hozzávaló a paszuly, a murok, a cukkini, de akár az erdei gombák bő tárháza vagy a szerecsendió is.

A Caritas gyergyói időseinek csoportfoglalkozására mindenki zakuszkával érkezett október közepén. Felcímkézték a finomságokat, és kezdődhetett a kóstolás, az emlékidézés, hogy tulajdonképpen ki, mikor ízlelte először e pépes kencét. Volt, aki melegebb vidékről érkező osztálytársánál kóstolta, volt, aki munkatárstól származóra kapott rá, mert ugye, itt akkor még nem érett be a paradicsom, a gogos sem tartozott a székely kultúrnövények közé. Az idősek elmondása szerint akkor kezdett divatba jönni a zakuszkafőzés Gyergyószéken, amikor a piacolóktól cserélni lehetett hozott terményeiket pityókával. Volt, aki szőlőt szerzett így, s szaktudás nélkül készítette a guggolós bort, volt, aki gogost, vinettát (azaz padlizsánt) vett a cserekereskedelem során, s hozzálátott a hosszas eltevéshez. Lehet, volt köztük olyan, aki a bonyolult folyamat végén azt mondta, soha többet, de a háziasszonyok nagy része rákapott a nyári ízek ilyen módon való tartósítására. Kóstolták egymás zakuszkáját, a következő évben újítottak valamit, majd azt kóstoltatták. Ennél jobb módja nincs is a találkozásnak, a pozitív beszédtéma megtalálásának. Ezért jó, hogy Czirják Lujza javaslatára az idősek csoportjában is felmerült a zakuszkalakoma ötlete, mely évente legalább egyszer megismételését követeli – bizonyítják ezt a zakuszkaimádó unokák.

Balázs Katalin