Ez a munka megtanít hálát adni
Félszázan dolgoznak a Gyulafehérvári Caritasnál, akik szociális munka szakon végeztek, illetve szociális munkás feladatkört látnak el. Közülük egyik Bartalis Beáta. Vele a gyergyószentmiklósi Márton Áron Szociális Központba járók, illetve a csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ kedvezményezettjei találkozhatnak rendszeresen. Most nekünk is alkalmunk adódik, hogy vele „beszélgessünk” közvetlenül, tegeződve.
– Milyen ösztönzés volt Bartalis Beáta életében, ami őt arra késztette, hogy szociális munkás szakra felvételizzen a középiskola befejeztével?
– A szociális érzékenységem már gyermekkoromban kialakult, már akkor érzékenyebb voltam azokra a személyekre, akik háttérbe szorulnak. Nem voltam nagymenő az iskolában, de mindig azok mellé álltam, akiket jobban cikiztek, lenéztek. Csíkszeredában, ahol laktunk, közel volt a gyermekotthon, onnan fiatalok jártak hozzánk, így kísért pályaválasztásig az a gondolat, hogy én segítő szakmát válasszak. Pszichológiát terveztem, szociális munkás lettem, akkor még nem is tudva pontosan, miből áll ez.
– Több helyen is dolgozol szociális munkásként…
– Még mindig bedolgozom a korábbi munkahelyemre, a Szent Ferenc Alapítvány Hargitai megyei nappali központjainak vagyok a szociális munkása 16 éve hátrányos helyzetű gyerekek és családjuk támogatójaként. A Caritasnál másfél éve a gyergyószentmiklósi és a csíkszeredai központban van feladatom.
– Milyen kihívásokkal kell szembenézned a caritasos munkád során?
– Korábbi munkahelyemen hátrányos helyzetű családokkal dolgoztam kizárólag. Itt, a fogyatékkal élők központjában olyan kliensek is járnak, akiknek rendezett a szociális háttere. Velük előfordul, hogy nehezebben találom meg a közös hangot. Nagyon nehéz például rákérdezni a család jövedelmére, de még a lakásukba, az életükbe is nehezebben engednek be. Van egyfajta gyanakvás, hogy mire fogom én felhasználni a tőlük gyűjtött adatokat. Nehezen kapcsolják össze a szolgáltatásainkat, a logopédiát, kinetoterápiát az én kérdéseimmel, pedig az ankétnak ez is része. Az ankétba ugyanis azért kell a család jövedelmét beleírni, hogy indokolt esetben kedvezményt tudjunk biztosítani. Sokan azt vállalják, hogy inkább kifizetik a szolgáltatást teljes egészében, minthogy bevallják jövedelmüket, és akkor nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Kihívás, amikor az emberek nem befogadóak. A rászoruló családok nagy szeretettel várnak otthonukban, ott érzem igazán szociális munkásnak magamat.
– Mi a szépsége ennek a munkának?
– A szépsége, amikor a szülő azt jelzi vissza, hogy segítségünkért hálás. Szépsége az, amikor a szülő vállalja, hogy ő is változik, jön, támogató csoportban vesz részt, mert a gyermek mellett a szülő is egy sérülékeny személy. Nagyon szép eredményeket érünk el azokkal a családokkal, ahol a szülő vállalja, hogy ő is fejlődik a gyermeke fejlesztésével párhuzamban. A szülő részt vállal a szakemberekkel együtt a közös munkából, vállalja az életmódváltást, és ezt látni öröm.
– A gyerekekkel, szülőkkel közös munkában mi az, ami téged nagyon megérint?
– Gyakran képzelem magam bele az ő helyzetükbe. Az édesanyáéba, aki tele reménnyel megszülte gyermekét, kiderült, súlyosan fogyatékos, és életét át kell rendeznie úgy, hogy az a gyermeke ellátásáról szóljon, minden mást fel kell adnia. Mert sosem tud a gyerek önálló lenni, a szülő viszont idősödik, és nem tudja, kire hagyhatja gondozását. Milliószor átfut az agyamon, hogy mi lesz ezekkel a sérültekkel, ha szüleik már nem lesznek.
– Mit tudsz tenni ezzel a rossz érzéssel?
– Fájdalmat érzek minden esetben, aztán felváltja az az érzés, hogy ezek az édesanyák mennyire erősek, kitartóak és elszántak. És olyan kihívásokkal kell szembe nézniük egész életük során, amibe sokan bele sem tudnak gondolni. Az életüket áldozzák gyermekükért. Sokan meríthetnének erőt tőlük, mint ahogyan én is teszem.
– Ha pályabörzére hívnának téged egy gimnáziumba, hogyan mondanád el a tizenkettedikes fiataloknak, hogy miért érdemes a szociális munka szakra felvételizni?
– Ha szakmát akarnak választani, olyant keressenek, amihez értenek, amiben nagyon jók tudnak lenni, és amiből meg tudnak élni. Ha hivatást szeretnének, teszteljék le, van-e bennük egy jó adag szociális érzékenység, mert akkor nekik való ez a munka. A tesztelés egyszerű: ha megakad a szemed egy roma gyermeken, egy koldulón, egy öreg nénin, aki alig totyog, egy bácsin, akit az orvosnál mindenki háttérbe szorít, ha adományt gyűjtenek, és érzed magadban a késztetést, hogy segíts, akkor felvételizz szociális munkára! Nem egy menő szakma, nem felkapott a fiatalok körében, de én tudom ajánlani, mert segít az életedben átértékelni, hogy mi az, ami számít, megláthatod, milyen kicsik is a te problémáid másokéhoz képest… megtanít hálát adni. Ezt gyakoroljuk már kiskoruk óta a gyermekeimmel is. Lehet, nem lesznek ők szociális munkások, de hiszem, ha így élnek, egy kicsit jobb emberek lesznek.
Balázs Katalin
Kapcsolódó:
A szociális munka világnapja, március 11. – köszöntő >>>
Ez a munka megtanít hálát adni – Bartalis Beáta, Gyergyószék >>>
A legfontosabb, hogy kitartó maradjak – Tókos Kinga, Udvarhelyszék >>>
„Ha egyetlen szívet megérintettél, már nyomot hagytál a világban” – Lukács Henriette, Csíkszék >>>
Csoportokkal szeretek leginkább dolgozni – András Levente, Háromszék >>>